|
A játékvezető feladatai
A legtöbb snookerrel foglalkozó honlapon általában igen kevés szó esik a mérkőzések játékvezetőiről,
pedig az ő munkájuk és jelenlétük is nagyon fontos egy-egy mérkőzés során.
Maguknak a játékvezetőknek is egy fontos mérföldkő a pályafutásuk során az,
amikor egy olyan nagyszabású versenysorozaton szerepelhetnek és vezethetnek le mérkőzéseket,
mint pl. a World Championship, a Masters vagy a UK Championship.
De mit is csinál pontosan egy játékvezető, és mi az a sok - sok minden, amire neki a "háttérből" a mérkőzések során figyelnie kell?
Készítettem ezekből egy összefoglaló leírást, ami remélem eléggé részletes, és nem felejtettem ki belőle semmi fontosat.
(Ha mégis, azt jelezzétek.)
A játékvezető feladatai:
- a játékosok bevonulása után pénzfeldobással segít eldönteni, hogy kié legyen a kezdőlökés
- megnyitja a mérkőzést
- hangosan bemondja az aktuális Frame számát, és annak a játékosnak a nevét, akit az adott Frame-ben a kezdőlökés illet
- Break építés során hangosan számolja a pontokat
- bejelenti a hibákat, és a hibákból eredő pontszámokat (mindkét játékos részére, ha úgy alakul)
- ragadó golyó esetén bemondja azt, és rámutat a golyóra, amelyik a fehérhez ragadt
- piros golyó belökése után várnia kell addig, amíg a fehér golyó megáll, vagy mozgása lelassul annyira, amiből már egyértelműen látszik, hogy nem fog lyukba esni - tehát nem kell hibát bejelentenie - ezután mondja az aktuális pontszámot
- színes golyó belökése után először mindig visszahelyezi azt az asztalra (a szabályoknak megfelelő helyre), és csak ezután mondja be a pontszámot
- a Break végén hangosan mondja a játékos nevét, és hogy az adott Break-ben összesen hány pontot gyűjtött
- ha szükséges, csendre inti a nézőközönséget
- a fehér golyó útját követve mindig úgy helyezkedik az asztal körül, hogy a játékost ne zavarja, viszont mindent jól lásson, ami az asztalon történik
- figyeli a játékos lökését, hogy az szabályos legyen, és ne legyen tolás
- lökés közben figyeli a játékoshoz közel lévő golyókat, hogy az asztalra hajolás, vagy lökés közben nem ér-e hozzá valamelyikhez
- ha a játékosnak olyan testhelyzetből kell löknie, hogy ahhoz szinte "fel kell feküdnie" az asztalra, a játékvezető figyeli, hogy lökés közben az egyik lába érinti-e a földet (a szabály szerint ugyanis a játékosnak legalább az egyik lábával érintenie kell a talajt lökés közben - ezért is hordanak mindannyian hosszú orrú cipőt)
- a lökések előtt megjegyzi a fehér golyó (vagy a célgolyók) helyzetét (főleg Safety játék esetén), hogy az esetleges hibák után vissza tudja állítani azt az eredeti helyére, ha szükséges (ha túl sok golyó elmozdul egy hibás lökés alkalmával, segítségül kérheti a monitorok mögött ülő kollégáját, hogy vetítse vissza a korábbi állást)
- ha egy lefutó sínben már túl sok piros golyó gyűlt össze, időnként az oda leeső színessel együtt kivesz egy pirosat is, és átteszi egy másik sínbe, ahol még nincs, vagy kevesebb golyó van
- a játékos kérésére megtisztítja a golyókat
- ha a játékosnak hosszabbítóra van szüksége, előveszi azt, és az asztalra helyezheti egy olyan területen, ahol nincsenek golyók
(A golyók közelébe helyezni már a játékos feladata, illetve lökés után az asztalról felemelni is a játékosnak kell. Ha ezalatt golyóhoz ér, az hibának számít. A hosszabbító felemelése után a játékos visszaadja azt a játékvezetőnek, aki a helyére teszi.)
- a Frame végén bemondja a játékos nevét, az utolsó Break pontszámát, és azt, hogy ki nyerte a Frame-et
- az egész mérkőzés során figyel arra, hogy minden szabályosan zajlik-e
- ha látja, hogy egy játékos szabálytalanságra készül, nem figyelmeztetheti erre őt (pl. ha rossz célgolyót készül belökni - piros helyett színeset vagy fordítva) nem szólhat neki erről, csak a lökés után mondhatja be a hibát)
Játékvezetők bemutatása fotókkal és rövid leírással a pályafutásukról elérhető a Snooker Menü alatt, vagy ide kattintva!
Ugrás a lap tetejére
| |