|
Snooker Shoot Out
A Snooker Shoot Out-ot 1990-ben rendezték meg első alkalommal, majd 2011-ben vált évente ismétlődő rendszeres versennyé. Eleinte nem tartozott a snooker szezon pontszerzői közé, 2017-ben azoban a játékosok szavazatai alapján bekerült a pontszerző versenyek sorába, és a résztvevők létszámát ekkor emelték 64-ről 128 főre.
Nagyon nagy lehetőség ez a verseny a ranglista végén elhelyezkedő fiatal játékosoknak, és a szabadkártyával induló amatőröknek is.
A profi snooker játékosok elég vegyesen nyilatkoznak róla. Van aki nagyon szereti ennek a versenynek a hangulatát, vannak azonban olyanok is, akiknek ez a versenyforma nemigazán jön be.
A Snooker Shoot Out szöges ellentéte az összes többi snooker versenynek, és annak az atmoszférának, amit a snooker szezon pontszerző versenyei alkalmával megszokhattunk.
Itt teljesen más - legfőképpen vidám - a hangulat, a nézők hangoskodhatnak, bekiabálhatnak, és ezt meg is teszik, sőt még énekelnek is.
A Fram-ek gyorsan lezajlanak, és az nyer, aki több pontot szerez. Tehát ez egy gyors snooker verseny, más szabályokkal, mint ami megszokott.
Snooker Shoot Out szabályok:
- a játékosokat sorsolás alapján párosítják össze, és az első körben 128 versenyző indulhat a mezőnyben
- egyetlen Frame-t játszanak, és az jut tovább, aki több pontot gyűjt
- a golyók pontértéke ugyanannyi, és a Break építés menete is ugyanaz, mint a normál snooker játék esetében
- azt, hogy kié a kezdőlökés, egy tempólökéssel döntik el
- a Frame-k maximum 10 perc hosszúak
- a játékosnak 15 másodperce van minden egyes lökésre a Frame első 5 percében, a félidőtől a második 5 percben pedig ez az idő 10 másodpercre csökken
- a soron következő lökéshez a visszaszámlálás akkor kezdődik el, miután az összes mozgásban lévő golyó megállt az asztalon, illetve ha színes golyó esett lyukba, akkor azután, miután a játékvezető visszahelyezte a színeset a pontjára, és bemondta az aktuális pontszámot
- minden egyes lökésnél vagy lyukba kell essen egy célgolyó, vagy valamelyik golyónak falat kell érintenie ahhoz, hogy a lökés érvényes legyen
- ha egyik célgolyó sem esik lyukba, vagy egyetlen golyó sem érinti valamelyik falat, az minimum 5 hibapontot jelent, amit az ellenfél játékosnak írnak jóvá (rózsaszínre vagy feketére vonatkozó hiba esetén 6 illetve 7 hibapont)
- ha a fehér golyó lyukba esik az hiba, és az ellenfél játékos "golyó a kézben" helyzetből indulhat - ami az alap snooker szabályától annyiban tér el, hogy itt a játékos a fehér golyót bárhová helyezheti az asztalon
- ha a 10 perc letelte után a két játékosnak ugyanannyi pontja van, akkor a kék golyót helyezik vissza az asztalra, és a fehér golyóval a D félkörből lökhetnek a játékosok (mindketten lökhetnek, és a lökéseket annyiszor ismétlik meg felváltva, amíg az egyikük belöki, a másik pedig nem a kék golyót - hiszen ha mindketten hibáznak, akkor senkinek nem jár pont, ha pedig mindketten belökik, akkor újra pontegyenlőség van)
Az esemény helyszíne Nagy-Britanniában több alkalommal is Blackpool és Watford volt. Viszont 2023. januárban és 2024-ben is a Leicester Aréna adott otthont a Shoot Out mérkőzéseinek.
Mattioli Aréna, Leicester
A Snooker Shoot Out díjazása:
128 közé jutás: |
£ 250 |
64 közé jutás: |
£ 500 |
32 közé jutás: |
£ 1,000 |
16 közé jutás: |
£ 2,000 |
Negyeddöntősök: |
£ 4,000 |
Elődöntősök: |
£ 8,000 |
Döntőbe jutás: |
£ 20,000 |
Torna győztese: |
£ 50,000 |
Legmagasabb Break: |
£ 5,000 |
A versenyt 2023-ban 2 alkalommal is megrendezték, 2023. januárjában és decemberében is tartottak Shoot Out-ot. A győztes januárban Chris Wakelin, decemberben pedig Mark Allen lett. Így a 2024-es versenyen Mark Allen volt a címvédő, aki a második fordulóban esett ki a Si Jiahui elleni csatában.
A Snooker Shoot Out 2024 teljes eredménytáblája ide kattintva tekinthető meg!
A Snooker Shoot Out 2024 győztese Tom Ford lett, aki a döntő mérkőzést Liam Graham ellen játszotta.
Ebben a szoros és izgalmakkal teli 10 percben Tom Ford végül 31 pontot, Liam Graham pedig 28 pontot szerzett.
Tom Ford a Snooker Shoot Out kupával
A Snooker Shoot Out eddigi győztesei:
Év |
Győztes |
Döntő mérkőzés eredménye |
2024. |
Tom Ford |
Tom Ford 1 - 0 Liam Graham (31 - 28) |
2023. december |
Mark Allen |
Mark Allen 1 - 0 Cao Yupeng (65 - 4) |
2023. január |
Chris Wakelin |
Chris Wakelin 1 - 0 Julien Leclercq (119 - 0) |
2022. |
Hossein Vafaei |
Hossein Vafaei 1 - 0 Mark Williams (71 - 0) |
2021. |
Ryan Day |
Ryan Day 1 - 0 Mark Selby (67 - 24) |
2020. |
Michael Holt |
Michael Holt 1 - 0 Zhou Yuelong (64 - 1) |
2019. |
Thepchaiya Un-Nooh |
Thepchaiya Un-Nooh 1 - 0 Michael Holt (74 - 0) |
2018. |
Michael Georgiou |
Michael Georgiou 1 - 0 Graeme Dott (67 - 56) |
2017. |
Anthony McGill |
Anthony McGill 1 - 0 Xiao Guodong (67 - 19) |
2016. |
Robin Hull |
Robin Hull 1 - 0 Luca Brecel (50 - 36) |
2015. |
Michael White |
Michael White 1 - 0 Xiao Guodong (54 - 48) |
2014. |
Dominic Dale |
Dominic Dale 1 - 0 Stuart Bingham (77 - 19) |
2013. |
Martin Gould |
Martin Gould 1 - 0 Mark Allen (104 - 0) |
2012. |
Barry Hawkins |
Barry Hawkins 1 - 0 Graeme Dott (61 - 23) |
2011. |
Nigel Bond |
Nigel Bond 1 - 0 Robert Milkins (62 - 23) |
1990. |
Darren Morgan |
Dominic Dale 2 - 1 Mike Hallett |
Ugrás a lap tetejére
| |